Lélekmagok

Ma arra, hogy lélekmagok, meg arra, hogy meghasadok. Meg lehet, hogy most nagyon beledöngölve a földbe, de hogy ez nem lesz így mindörökre. Hogy ki fog bomolni mindaz a kincs, ami már rég odabent, amire oly sokan várnak már odafent. Ma arra, hogy lélekmagok, meg arra, hogy fejlődni, megmutatni, továbblépni csak úgy, ha meghasadok, ha feltörik a maghéj, és hogy ez bizony fájdalmas igen, mikor a maghéjkomfortzónán egyszer csak túlvisz a szívem. Ma arra, hogy itt van bent mind, mi lenni adatott, hogy odabent kuporognak mind a szendergő talentumok, és a kincsek, és az aranyak egész sora, hogy talán még maga a mag sem tudja, hogy mekkora Csoda. Meglehet ő is csak egy az összes mag közül, de ennek ő módfelett örül, mert valahol egy kicsinykét mégis csak egyedi, mert sajátos képességeket adott a Jóisten neki. És adott bátorságot, és erőt is rengeteg, és meleg magkabátot, míg a föld alatt szendereg, mit majd föl kell törni, ha eljött az ideje, mikor felébreszti őt a felső vekkere. Ma arra, hogy bizony kemény az ébredés, és hogy előbb, vagy utóbb meg kell hasadni, csak aztán jön a megérkezés. Hogy fel kell adjuk régi kabátunk védő burkait, hogy ki kell engedni bomlani mindazt, mi eddig odabent lapít, és kényelmes szendereg, ma arra, hogy felnőhetsz úgy is, hogy azért a lelked marad még gyerek. Ma arra, hogy lélekmagok, kikkel együtt, egymás mellett kihasadok. És a tudat, hogy nem csak egyedül nehéz, hogy valahol mellettem a lélektestvérem néz, és látjuk egymást, és tudjuk, érezzük egymás terheit, és ha elfáradtunk kicsit, akkor van ki megsegít. Ma arra, hogy a föld olykor tényleg rettentő rideg, meg arra, hogy néha tényleg elfeleded, hogy mit súg a szíved, és mi is az az ok, hogy ezt a heroikus harcot megtegyed, de akkor ott van a testvérkéd és elmondja neked, hogy gyönyörű vagy, és ragyogóan meseszép, és oly értékes, melyre folyton szomjazik az Ég. És tudja jól, hogy most nehéz, hogy szinte lehetetlen, de azt is, hogy ott van mélyen egy erő, ami megismételhetetlen, ami egyre csak húz magához fel Haza, hogy tudd, általad is lesz ez a világ egy Igaz Csoda.

Mint mikor

Mint mikor tövestől kicsavarnak egy fát,
Azonnal még nem érzed a halált,
Még fújja a szél szirmaid, ágaid között madár szökel
Idő kell, míg rájössz, arcod sosem volt a földhöz még íly közel.

Mint mikor tövestől kicsavarnak egy fát,
Azonnal még nem érzed a halált,
Még mosolyogsz, és ontod a világnak illatod,
Idő kell, míg rájössz, hogy jobb ha feladod.

Mint mikor tövestől kicsavarnak egy fát,
Azonnal még nem érzed a halált,
Kellenek hozzá órák, percek, akár hónapok,
Idő kell, míg rájössz, ez már nem a te otthonod.

Mint mikor tövestől kicsavarnak egy fát,
Idő kell, míg megérzed a halált,
Te még szárnyalsz, illatos szél fújja szirmaid,
Majd rád mosolyog a Csönd, és némán hazasegít.

error: Védett tartalom!