Írásjelek

Ma arra, hogy minden mondat végére teszünk írásjelet, meg arra, hogy a csendben van a legtöbb felelet. Ma arra, hogy írok neki, és elmondom, hogy mennyire nagyon, meg arra, hogy inkább mégse, mert félek, jobb, ha hagyom. Ma arra, hogy minden mondat végére valamilyen írásjel kerül, meg arra, hogy ebben mi minden is feszül. Hogy mennyivel többet elárul egy mondat végére kitűzött pont, telve bizonyossággal, mint egy kérdőjel meghajolt félő tétovasággal. Hogy milyen hangosan felkiállt a jel, ha fontos, hogy hangját hallassa, vagy dühét kiadja, és hogy sóvárog az óhajtó, ha égő vágy sarkalja. Ma arra, hogy minden mondat végére írásjel kerül, meg arra, hogy ebben mi minden is feszül. Hogy meztelenre csupaszítjuk le, hogy megmutatjuk magunk, hogy a mondat tagjai között nem lehet hazug szavunk. Vagy bár lehet, de soha nem érdemes, mert végül mindig a legrövidebb út az egyenes. Ma arra, hogy végül minden mondatunk és gondolatunk végére írásjel kerül, és a következmény, mely vele együtt jön, az a vállunkra csücsül. Legyen az közlés, felkiáltás, vágyak vagy óhajok, ha kitetted a jelet, az már kimondatott. Ma arra, hogy olykor vessző kerül a mondat végére, és a hangsúlyt ott felviszed, meg arra, hogy olykor a történetnek még nincs vége, és a folytatást, az utolsó írásjelet azt a jövő szüli meg. Ma arra, hogy minden mondat végére írásjelet teszünk, meg arra, hogy vannak dolgok, amik elveszik az eszünk, és nem találunk rá szavakat, se megfelelő gondolatokat, csak hisszük, hogy valaki nálunk bölcsebb minket majd ebben is támogat. Ki nagyobb nyelvész, és jobban ismeri az összes írásjeleket, ma arra, hogy van az úgy, hogy valamit nem tudsz abbahagyni, így hát befejezed.