Mert van ami…

Mert van, ami moccanatlan és örök
Mint az égre írt gabonakörök
Miket táncva vésett fel oda a Szél,
Mikor játszva Hozzá önmagába tér
Mert van, ami moccanatlan és sosem változó
Mint a kikötőben táncoló hajó
S mint tűhegy megáll benne a Szél
Mindig mikor (önmagával táncva) Hozzá visszatér
S ha moccanatlan is, vagy meg nem nyugodó
Van, ki derekát elkapja s magával ragadó,
S összesepri a kertben mind a lehullott csillagporokat,
S aztán a konyhában majd mindent elmosogat,
S ha marad e földön lent szennyes valami,
Azt a Szél hamar fölkapja s magával viszi
Csak szállani odafönt és felhőt hajtani,
Vagy a végtelen égen végtelent játszani,
S mint akiknek itt lent már semmi dolguk nincsen,
Csak táncolnak e végtelen parkettű égen
S ha van e világon, mi moccanatlan és örök
Az nem más, mint az Égre írt Széltánc-gabonakörök.

Egy bűnöm van csak

Egy bűnöm van csak, de én azt vállalom
Szerelem ül a vállamon
Hangosan kacag, úgy szeretkezik
Mikor bennem egy dal Tőle megszülethetik

Egy bűnöm van csak, de én azt vállalom
S nincs már bennem semmi fájdalom
S a lét, mely kezembe adja legszebb szavát
Úgy ül mellettem, mint igaz jó barát

Egy bűnöm van csak, de én azt élvezem
Hogy Szerelem vezeti féktelen vad szívem
Mindig csak kacag, úgy szeretkezik
Mikor bennem egy dal Tőle megszülethetik.

Csillapíthatatlan

Csillapíthatatlan éhség gyötör
Óh, kérlek titeket, ennem adjatok
Ömlenek szívembe a szavak
Kezeimbe papírt s tollat adjatok

Lépteim alatt halkan kopik a föld
S új ruhát ölt bennem a lent és a fönt
És én már semmi mást nem kérek tőletek
Csak kezeimbe papírt s tollat tegyetek

A többi, mint édes Csoda, születik meg majd
S úgy bújik elő, mint ékes gondolat
S én átadom mindazt, mi nekem elmondatott
Csak kezeimbe papírt s tollat adjatok

Éhségem mohó vágyként lüktet,
Hogy születése legyen egy új jövendőnek
S míg dobban e szív, s míg érez e lélek
Adjatok papírt, s tollat kezeimbe kérlek!

Mond csak

Kolbászkerítést fon a Hold
Dolmánykabátján szellőlányka lesz a rojt
S ha habozik, akkor is jót akar a száj
De mondd csak!
A szem mond igazat, vagy a szó, ami száll?
Mennyi és mennyi, megannyi lopott pillanat
Szemed szemembe nézett, s benne otthonra akadt
Szemem szemedbe révedt, s oly közel lett a lég
De mondd csak!
Ha felfedjük titkos táncunkat, ránk sújthat-e a vég?
Mondd csak!
Ha majd kolbászkerítést fon az égre a Hold
S dolmánykabátján szellőlányka lesz a rojt
Fogsz-e akkor is úgy rám nézni?
Fogja-e szemed szememet igézni?
S ha majd a Csend megszüli nekünk az Igaz pillanatot
Mondd csak!
Lehetek-e én az a Szellőlányka, melyet a Hold a kabátodra felaggatott?

Ki röpteti

Ki röpteti a szelet?
Ki súgja meg neki, hogy merre mehet?
Ki mutat neki irányt, s utat?
És honnan tudja, hogy mi után kutat?

Lenne az Égen egy nagy Tanár?
Ki mindenkinek dirigál?
És vajon Ő honnan tudja, mi helyes?
Hogy melyik szellő merre mehess?

És szólni, ugyan hogyan szól nekik?
Rájuk int, vagy csak csendben odakacsint?
S a kóbor Szelek mindegyike
Szót fogad neki, s tudja, mit kell tennie?

S ha éjjel a nagy Tanár alszik egy picit
Akkor az égen egy Szellő se moccanik?
Egyik se fúj se jobbra, se balra?
Csak akkor, ha Ő azt úgy akarja?

S ha Ő néhanap mérges, vagy kiabál kicsit
A szellők Őt akkor is, akkor is szeretik?