Gyereknap

Ma arra, hogy haza, még ha nincs is többé már otthon anya és apa, még akkor is, ha üres nélkülük minden sarok és szoba, ma arra gondoltam, hogy haza, mert még mindig ott van számomra az otthon illata. Meg hogy minden elmúlik, meg hogy könnyebb lesz minden az idővel, ma arra, hogy tíz év múlva sem lesz nekem több egyetlenegy szülővel. Hogy nem lesz több gyereknap, mert soha többé nem leszek én már senki gyermeke, ma arra, hogy csak az egyedül maradottak tudják, milyen mély a gödör feneke. Ma arra, hogy én is anya, hogy nekem is két Csoda, meg arra, hogy számukra én vagyok az, aki tárt karokkal szalad ki eléjük a kapuba. Ma arra, hogy akkor is haza, még ha elém már soha többet se anya, se apa. Meg arra, hogy mondják, minden elmúlik egyszer, és könnyebb lesz az idővel, de Isten lássa lelkem, én simán beérném a plusz két szülőmmel, hogy újra úgy szaladjon elém ki a kapuba, és öleljen át újra oly szorosan, hogy Anyuci, akkor most levegőt hogyan? Ma arra, hogy haza, ahol, ha lélegzem, minden az otthon illata. Hogy mindig terülj-terülj asztalkám, és egy hétvége alatt garantált a plusz 5 kiló, ma arra, hogy Apuci zsebében mindig volt egy kis dugi dió. Hogy társas közben hangosan kacagott Anyuci, pedig mindig ő állt vesztésre, meg hogy olyan lazán csalt Apuci, ha nem figyeltél a kezére. Hogy úgy keverte össze a pakliban a lapokat, hogy neki mindig csak a legjobb maradt. És persze észrevettük, mert azért mindig úgy csinálta, meg hogy hangosan kacagtunk bele a nagy világba. Meg hogy kirándulni mentünk, és hamar kikerült a plédre a sok finom falat, és hogy víg labdáztunk a napsütötte fehér fellegek alatt.
Ma arra, hogy gyereknap, meg arra, hogy mi akkor is haza, még ha nincs is többé otthon anya és apa, meg hogy mi akkor is együtt a testvéreimmel, és mind a gyerekekkel, meg arra, hogy mondják, minden könnyebb lesz és elmúlik egyszer. Meg arra, hogy én is anya, és nekem is két Angyal Csoda, ma arra, hogy gyereknap, és hogy utazunk haza, mert ott maradt, számomra ott van még mindig, az otthon illata.