Utazás

Ma arra gondoltam, hogy utazás, hogy ingázás a munkahelyre be. Meg arra, hogy hajnalban korán kelés, meg hogy az első napsugarakkal fésülködés. Meg arra, hogy már bizony igen csípős a dér, meg hogy roppant didereg az arcom, mikor a hideg víz a csap alatt hozzáér. Ma arra gondoltam, hogy minden reggel hajnalba fel, mert a vonatnak indulni kell, hogy lassan már, mint térképen az útvonalakat, ismerem a közösen utazó arcokat. Hogy együtt éljük egymás életét, s mint mellékszereplők nézünk ki az ablakon szerteszét. Hogy együtt mutatjuk fel mind a jegyeket, s bérleteket, és együtt puffogunk, ha megáll a vonat s nincs rá felelet. S tudjuk ki meddig és hova, hogy ki Kelenföldre, Budafokra vagy Érd alsóra. Hogy az idős bácsi mindig friss kávéval várja a párját, meg meleg péksüteménnyel, hogy a gördeszkás srác mindig Pettenden száll fel, a felemás cipőjével. Hogy a rolleres fiúnak halastavuk van, melyre minden télen vág egy nagy léket, hogy a határban töretlenül aratnak a gépek. Hogy a földeken, melyek hátán a köd némán és nehezen csücsül, néha egy kíváncsi nyuszi előpenderül, vagy néhány őzike próbálja ugrásra a lábát, vagy csak egy-egy szarvas keresi bőgve a párját. Ma arra gondoltam, hogy ingázás. Hogy minden hajnalban korán kelni fel. Meg arra, hogy a vonat füttyszóra indul el, s a peronon vacog a cipőnk talpa már. Hogy a vonaton frissen főtt kávé illata száll. Hogy odakint még alszik a világ álmosabb fele, és hogy a másik a sűrűre festett ködbe robog bele. S nem kiséri útját, csak néhány vonatfütty, s a réten a kíváncsi vadak. Ma arra gondoltam, hogy utazás, és arra, hogy az élet, ha akarjuk, ha nem, akkor is előre halad. Hogy nincs megállás, mindig úton vagyunk és mindig haladunk. Ma arra gondoltam, hogy ismeretlenül is, mi mindannyian egymás életének alkotókövei vagyunk.