Hónap: 2022 április

Ma arra gondoltam, hogy levegőt kapok, meg arra, hogy életben maradok. Hogy nem török ketté, hogy nem erőszakolom meg többé magamat, meg arra, hogy lerombolom magam körül, és magamban is mind a falakat. Hogy kimegyek a kertbe és virágot szagolok, s ha úgy tartja kedvem, akkor egy nagyot bandukolok. Hogy nem akarok már megfelelni, hogy többé már nem rohanok. Ma arra gondoltam, hogy életben maradok. Meg arra, hogy végre élvezni fogom, hogy a napokat nem tehernek, hanem ajándéknak kapom, meg arra, hogy többé már nem akarom, hanem csak engedem, hagyom. Meg arra, hogy újra hálás leszek, és megint nevetek, ma arra, hogy megkeresem az elengedett kezeket. Hogy nem futok, nem menekülök, nem szorongok tovább, hanem nyitott szívvel várom Élet a Mindennap Csodád.
Ma arra gondoltam, hogy levegőt kapok, meg arra, hogy még egy ideig itt maradok. Nem rohanok, nem sietek már sehova, mert már megérkeztem, itt van az oda. Hogy újra ember leszek, és anya, és nő, és megélő-teremtő, és hogy közben lehetek zilált, vagy elesett, és hogy ez is felemelő. Hogy nem kell mindig tökéletes legyek, csak jelen-levő. Hogy megélem mindazt, mit a pillanat adott, hogy többé már nem megfeszülök, hanem belesimulok. És hagyom, hogy lágy csónakjával ringasson el, mert az élet sokszor a mélybe ránt, de olykor azért felemel.
Ma arra gondoltam, hogy levegőt kapok, meg arra, hogy életben maradok. Mert ér és szabad elfáradni, és lehet túl sok a kevésből, de mindig csak egy lépés választ el az igaz öleléstől. Hogy nem leszek tovább humán-droid, se egy kis csavar a gépezetben, hogy ezentúl nem statiszta, hanem főszereplő leszek a saját életemben. Hogy nem húzok több álarcot, és nem veszek fel több szerepet, ma arra, hogy megtanulom, mi is az az önszeretet. Hogy elfogadom magam a gyarlóságaim ellenére és dacára, ma arra gondoltam, hogy nem leszek tovább saját magam akadálya. Meg arra, hogy még egy ideig itt maradok, most hogy végre újra levegőt kapok.