Hónap: 2020 július

Ma arra, hogy csendek és szavak, meg arra, hogy magamnak meg csak Titeket tartottalak. Hogy bárcsak tudnék én is festeni, vagy zenét írni igazat, meg arra, hogy micsoda Szentek ők, kik kőből, fából, tiszta vászonból, nemes hangokból, lélekbe mártott festékből ecsettel, vésővel, megfeszített húrokkal, hegyes tűvel, égő tűzzel, és még ki tudja, mi minden végtelen eszközzel Csodákat alkotnak. Hogy látják az alaktalan kőben a megbúvó arcokat, s az ölelő karokat, hogy hallják a legnagyobb zajban is a tökéletes hangokat. Ma arra, hogy csendek és szavak, meg arra, hogy van az úgy, hogy csak ennyid volt, és hogy végül csak ennyid maradt. Hogy mind, kiknek adattak művészi talentumok, azok előtt mind fejet hajtok és alázattal hódolok. Hogy hálát rebegek előttetek, hogy micsoda áldás munkásságotok, s létetek! Ma arra, hogy objektív művészet, mely a Forráshoz, az Igazhoz vezet vissza, hogy legyek bármily elkárhozott lélek, általatok lehetek mégis tiszta. Ma arra, hogy végtelenül fáraszt a felszínes csacska fecsegés, meg hogy úgyis mindig a csendben rejlik az igaz Felismerés. Meg arra, hogy a magamutogató szubjektív alkotásoktól már rosszul vagyok, meg hogy ha nem tudsz semmi nemeset tenni vagy adni, akkor kérlek ne mocskold be a tiszta lapot! Előbb inkább gondold végig, hogy mit akarsz mondani, aztán maradj csendben, és csak akkor szólalj meg, ha értékesebb az, amit mondanál, mint mit a csend dalol, rendben? Ma arra, hogy csendek és szavak, melyek nem tudnak úgy dalolni, mint egy sebesen csobogó patak, hogy nem tud szavaim árja úgy hömpölyögni, mint a dallamok a zongorán, hogy a hegedű bús dalából, a faágról daloló madár Kánaánról sem ad vissza sajnos egyet sem, egyetlen betűm sem talán. De nem is baj, hiszen a nagy Mesternél szebbet és jobbat senki nem tud alkotni, és nem is dolga tán, hisz az ő festékes palettáján ott van az összes szín, az Ő tarsolyában ott az összes hang és dallam, bizony ám. Az alkotók és a művészek dolga az, hogy a hétköznapi illúziók világából kiemeljenek, és elrepítsenek minket máshová, hogy végre újra használjuk szárnyainkat, repüljünk is velük bárhová. Hogy emelkedetté tegyék számunkra akár még a legbanálisabbnak tűnő pillanatot, hogy megérthessük végre, hogy tudatosíthassuk, hogy nem vagyunk egyedül, semmi nincs elveszve, mert Vele Egy-ek vagyunk, és hogy igenis oka van annak, hogy nem véletlen, hogy itt és most vagyok. Mert a művészet dolga nem az, hogy leírja, lefesse vagy hangokba zárja, mindazt, melynek lényege épp az, hogy leírhatatlan, hogy szavakkal el nem mondható, dolguk csupán annyi, hogy felébresszenek és arra sarkaljanak minket, hogy kihozzuk magunkból mind az összes Igazat, és nem csak azt, ami jó!
Ma arra, hogy csendek és szavak, ma arra, hogy magamnak meg csak Titeket tartottalak. Hogy gyógyító jelenlétetek, mint puha bársony hullik reám, hogy nálatok soha nem volt többem, és meglehet, már nem is lesz talán.