Lelkem szövete össze van kötve Veled
Nem lélegezhetem már Nélküled
Láncai vagyunk egymás életének
S ha Te lélegzel, én is Veled együtt élek
Szálanként öltöm Beléd majd mind magamat
Míg oly vastagokká nem leszünk, mint ősi fonalak
(Látod?)
Össze van kötve a Lelkem Veled
Nem lélegezhetem már Nélküled
Láncai lettünk egymás életének
S ha Te egyet lépsz, hát Veled együtt lépek
Szomjazó Lelkem sóvárgja éltető csókodat
Csak általa lesz élő e pamutgomolyag
(Nézd!)
Össze lett kötve Lelkem szála Veled
S ha Te többé már nem vagy, úgy én sem lehetek
Csak csókolj meg inkább, és érints meg újra oly szelíden
S hogy mit hoz majd a holnap, az az Ő gondja legyen!
Mert Sorsom szála össze lett kötve Veled
S ha elengednél is, én akkor is maradnék Neked
Kiszáradt Lelkem csonttá keményedett kérge,
Addig kaparna, éhezne, majd önmagába tépne
Míg fel nem foszlik az az Egy, az a legelső gomolyag
Melynek fonalával, az idők kezdetén, Hozzád kötöttem magamat.