A határvonalon állok,
Bőröm szomjazón lélegzi
Lehullott
Illatodat
Akác,
Majd részeg ittasult,
Kábultan lépek tova,
Ahol még mozog alattam a föld
Lomhán megsárgult pora,
És fehér Vattapamacsok kísérik utamat,
És szállnak,
Szaladgálnak,
Össze gabalyodva csárdást járnak,
És tömény,
És
Nehéz
A
Levegő,
És pórusaim résein
Szétfeszített
Árkaiba
Kúszik,
Bújik,
Zsibbadva nyúlik
Az Idő,
És mélyíti Árkait,
Majd kitárja karjait,
Mint koldus a markait.
Száz meg száz ősz szál száll
Összevegyülvén a még feketével,
És lépdel a láb
Rendületlen,
Telve ősi reménnyel.
A határvonalon állok
És egyensúlyozok,
A még le nem érkező
És a még fent sem vagyó’ között,
Megrészegülve,
Lüktetőn,
Tömény Akác illatot kortyolok,
Míg fejem körül
Víg
Szeretkeznek
A kis fehér
Vattapamacsok.