A falba temetett erek lüktetése mélyen szendereg
Míg az égen álmosan nyújtóznak a kacska fellegek
S az Út önmagába fogadja be örök önmagát
És fűszálakból húz a rét mellére szép ünneplő kabát
Majd súlyos lépteit a dermedt szürkeségnek
Ijedten rebbenek szét a rémült cinkefészkek
S nagyot nyújtózik az álom, míg fölmászik a falon
A kémény füstjében hagyott forró árnyékhalom,
Majd masnit rajzol a fellegek kunkori hajába
Pernye ízű mámort a napsugár ajkára
És ezer ízű könnyet hullatón könnyeden
Balga ág ujjacskák égjáró röptiben táncolnak,
Míg lassan a falba temetett erek lüktetése újra megered,
De addig is füstfelhőkkel táncolnak és kémény kóborolnak
Az álmos fellegek.
Csordás Vanda Clio