Mert van, ami moccanatlan és örök
Mint az égre írt gabonakörök
Miket táncva vésett fel oda a Szél,
Mikor játszva Hozzá önmagába tér
Mert van, ami moccanatlan és sosem változó
Mint a kikötőben táncoló hajó
S mint tűhegy megáll benne a Szél
Mindig mikor (önmagával táncva) Hozzá visszatér
S ha moccanatlan is, vagy meg nem nyugodó
Van, ki derekát elkapja s magával ragadó,
S összesepri a kertben mind a lehullott csillagporokat,
S aztán a konyhában majd mindent elmosogat,
S ha marad e földön lent szennyes valami,
Azt a Szél hamar fölkapja s magával viszi
Csak szállani odafönt és felhőt hajtani,
Vagy a végtelen égen végtelent játszani,
S mint akiknek itt lent már semmi dolguk nincsen,
Csak táncolnak e végtelen parkettű égen
S ha van e világon, mi moccanatlan és örök
Az nem más, mint az Égre írt Széltánc-gabonakörök.
Egy bűnöm van csak
Egy bűnöm van csak, de én azt vállalom
Szerelem ül a vállamon
Hangosan kacag, úgy szeretkezik
Mikor bennem egy dal Tőle megszülethetik
Egy bűnöm van csak, de én azt vállalom
S nincs már bennem semmi fájdalom
S a lét, mely kezembe adja legszebb szavát
Úgy ül mellettem, mint igaz jó barát
Egy bűnöm van csak, de én azt élvezem
Hogy Szerelem vezeti féktelen vad szívem
Mindig csak kacag, úgy szeretkezik
Mikor bennem egy dal Tőle megszülethetik.
Csillapíthatatlan
Csillapíthatatlan éhség gyötör
Óh, kérlek titeket, ennem adjatok
Ömlenek szívembe a szavak
Kezeimbe papírt s tollat adjatok
Lépteim alatt halkan kopik a föld
S új ruhát ölt bennem a lent és a fönt
És én már semmi mást nem kérek tőletek
Csak kezeimbe papírt s tollat tegyetek
A többi, mint édes Csoda, születik meg majd
S úgy bújik elő, mint ékes gondolat
S én átadom mindazt, mi nekem elmondatott
Csak kezeimbe papírt s tollat adjatok
Éhségem mohó vágyként lüktet,
Hogy születése legyen egy új jövendőnek
S míg dobban e szív, s míg érez e lélek
Adjatok papírt, s tollat kezeimbe kérlek!